Rádió88


Tavaszra felépül, szeptembertől vehetik birtokba a ruzsai bölcsődét

radio88.hu :: Új helyre költözhetnek hamarosan a ruzsai bölcsődések. A korábbi könyvtár épületét felújítják, és új épületszárnyat is építenek hozzá. Sánta Gizella, polgármester a Délmagyar.hu-nak elmondta: a jelenlegi bölcsőde épülete régi, és nem felelt meg a mai kor követelményeinek. Az új épületet most felújítják és bővítik is 116 millió forintból. A meglévő épületszárnyból tornaszobát alakítanak ki, amelyet

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában

radio88.hu :: Teljessé vált a Don Juan szereplő- és alkotógárdája. A magyar színházi élet egyik különleges alakja, Zsótér Sándor is fellép az Újszegedi Szabadtéri Színpadon debütáló Moliére-komédiában. Az önálló bemutató jelmezeit és díszletét Bianca Imelda Jeremias tervezi, zeneszerzője pedig Szirtes Edina Mókus. A július 19-i nyitóprodukcióban olyan művészek is fellépnek, mint Jakab Tamás, Csákányi Eszter, Kulka János

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Színes programokkal űzik el a telet Szegeden

radio88.hu :: Színes programokkal űzik el a telet szombaton, a Szent István téren. Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, az idei Télbúcsúztató eseményen egész napos programokkal várják az érdeklődőket. A rendezvény fénypontja a Kiszebáb elégetése lesz, amellyel remélhetőleg a szegediek minden gondját-baját sikerül száműzni.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Német-magyar innovációs konferenciát rendeznek a szegedi lézeres kutatóközpontban

radio88.hu :: Német-magyar innovációs konferenciát rendeznek a szegedi lézeres kutatóközpontban. Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Rádió 88-nak elmondta, a partnerek célja a fejlesztések végrehajtása, amelyben nagy szerepe van az országok együttműködésének. Kiemelte, az ELI-ALPS -ban rejlő potenciál fontos lehet Németországnak is, ezért is látogattak el Szegedre.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Fokozottan figyeljünk a Budapesti és a Dorozsmai út kereszteződésénél

radio88.hu :: Fokozottan figyeljünk a Budapesti és a Dorozsmai út kereszteződésénél. Bálint Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szegedi Mérnökségének vezetője a Rádió 88-nak elmondta, a kereszteződésben tegnap óta nem működik a forgalomirányító jelzőlámpa. A szakemberek megállapították, hogy a 300 méter hosszú betáplálási vezeték megsérült, ez okozza a problémát a lámpa működésében. Egyelőre nem tudni, hogy mikorra

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Átadták a közösségi térként is szolgáló új piacteret

radio88.hu :: Átadták az új piacteret Pusztaszeren. A Délmagyar.hu azt írja: a helyszín nemcsak árusításra, hanem közösségi programokhoz is alkalmas. Máté Gábor, polgármester elmondta: a 28 millió forintos uniós támogatásból létrehozott épületnél az asztalokat is úgy alakították ki, hogy akár 70-80 fő befogadására is alkalmas legyen. Emellett illemhelyiség is van, ami szintén segítség a különböző eseményeknél.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Lemondott az ELI ügyvezetője

radio88.hu :: Lemondott Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjáról. A Délmagyar.hu információi szerint a 2011. március 9. óta fennálló határozatlan idejű szerződése megszűnt, jelenleg harmincnapos felmondási idejét tölti. Az ELI-nél emiatt holnapra rendkívüli taggyűlést hívtak össze, amikor az új vezető megbízásáról döntenek majd. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint egyik tulajdonos Jakab Lászlót

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


A tárgyalóteremben vették őrizetbe a kábítószer-kereskedelemmel vádolt makói házaspárt

radio88.hu :: Elrendelte a Szegedi Törvényszék annak a makói házaspárnak a letartóztatását, akik a vádirat szerint évekig árultak herbált otthonukban. A nő és a férfi a házukon és közösségi oldalukon is folyamatosan hirdették, hogy herbált lehet vásárolni náluk, és különböző akciókkal igyekeztek a forgalmat növelni. A rendőrség 2015 márciusában tartott házkutatást a vádlottaknál, ekkor találták meg a

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Holnap indul az AudMax esték harmadik szemesztere

radio88.hu :: Holnap indul az AudMax esték harmadik szemesztere Szegeden. Sándor Klára, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának általános dékán-helyettese a Rádió 88-nak elmondta, a beszélgetéssorozatban Kossuth-díjas írók, Széchenyi-díjas professzorok, akadémikusok és akadémikusjelöltek fognak részt venni. A program ezúttal a magyar irodalom megismerését és megértését célozza.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Eltűnés miatt keresik a 13 éves Bori Nikoletta Zsuzsannát

radio88.hu :: Eltűnés miatt keresik a csongrádi rendőrök a 13 éves Bori Nikoletta Zsuzsannát. A csanyteleki lány hétfő reggel óta nem adott életjelet magáról. Bori Nikoletta Zsuzsanna körülbelül 150 centiméter magas, 50 kilogramm súlyú, szőkésbarna, vállig érő egyenes haja van, szeme zöld. Eltűnésekor fekete télikabátot, fekete leggingset, fekete bokacsizmát viselt és rózsaszín-fekete, NIKE feliratú hátizsák volt nála.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Egészségtelen a levegő Szegeden

radio88.hu :: Egészségtelen a levegő Szegeden – írta a Delmagyar.hu. A szálló por koncentrációja a törvényben előírt egészségügyi határérték csaknem kétszerese. Ha ez a következő két napban is így marad, elrendelik a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. A legszennyezes.hu oldal előrejelzése szerint egyébként erre nagy esély van, péntekig ugyanis károsnak jósolják Szeged levegőjét.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Eredményes volt a városi közlekedésfejlesztés Szegeden

radio88.hu :: Eredményes volt a városi közlekedésfejlesztés Szegeden. Ménesi Imre, a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke a Rádió 88-nak elmondta, egy ekkora projektnél mindig adódnak apróbb problémák, de a kialakult végeredmény elfeledteti ezeket. A több mint egy milliárd forintos támogatásból a közösségi közlekedés útvonalát, megállóit és egy csomópontját is korszerűsítették.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Műszaki hiba miatt nem működik a jelzőlámpa Szegeden

radio88.hu :: Műszaki hiba miatt nem működik a jelzőlámpa Szegeden, a Budapesti út és a Dorozsmai út kereszteződésében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a társszervek munkatársaival haladéktalanul megkezdték a hiba okának feltárását, de az eddigi információk alapján a helyreállítás több időt vesz igénybe, mivel többek között 300 méternyi, nemcsak állami területet érintő betápláló vezeték kimérésére lesz

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Könyvbörze kezdődött tegnap a szegedi egyetemi könyvtárban

radio88.hu :: Könyvbörze kezdődött tegnap a szegedi egyetemi könyvtárban. Csengődi Erika kommunikációs munkatárs a Delmagyar.hu-nak elmondta, több ezer kötetet pakolnak ki a börze három napja alatt, minden reggel új készletet. Főleg irodalmi és nyelvészeti könyvekről van szó, több nyelven. Ezek olyan példányok, amelyek néhány hónapja érkeztek a könyvtárba, de nem tették be az állományba, és más hazai

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Szorosabbra fűzi kapcsolatát az egyházmegye és a megyei rendőr-főkapitányság

radio88.hu :: Négyoldalú együttműködési megállapodást a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Főiskola, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Ezzel a „Társadalmi biztonság – prevenciós ismeretek” címmel Szegeden és Szarvason indult kurzusok lebonyolítását vállalták. A kurzus a gyakorlatban is megismerteti a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendőrség munkáját, és mindazt, amit a szakszerű segítségük igénybevételéig

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Elfogadták Hódmezővásárhely 18 milliárd 926 millió forintos főösszegű költségvetését

radio88.hu :: A tegnapi közgyűlésen elfogadták Hódmezővásárhely 18 milliárd 926 millió forintos főösszegű költségvetését. A Delmagyar.hu azt írta, a Fidesz-KDNP-frakció minden javaslatát tartalmazta a legújabb tervezet, valamint a város nem vesz fel idén semmilyen hitelt. Varga Jánosné könyvvizsgáló elmondta, több nagy kockázattal járó elemet is tartalmaz. Azt nem értette, miért zárták ki a bármire felhasználható, úgynevezett rulírozó

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Idén Homoki-Nagy Mária lett a Szegedért Alapítvány fődíjasa

radio88.hu :: Idén Homoki-Nagy Mária lett a Szegedért Alapítvány fődíjasa – számolt be a Szeged Televízió. A tudományos kuratórium díját Varró András kutatóorvos, a kulturális díjat Sándor János rendező, színháztörténész, a társadalmi-állampolgári kuratórium elismerését Erdélyi Eszter, a Deák-gimnázium tanára érdemelte ki. A díjátadó gála március 12-én lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Börtönben marad Magda Marinko

radio88.hu :: A Szegedi Törvényszék nem engedélyezte Magda Marinko sorozatgyilkos feltételes szabadságra bocsátását. A bíróság arról is rendelkezett, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2021-ben újra megvizsgálja. A bíróság végzésével szemben az elítélt védője fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának engedélyezése érdekében, így a végzés nem jogerős.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Könyvbörzét tartanak az egyetemi könyvtárban

radio88.hu :: Könyvbörzét tartanak az egyetemi könyvtárban. A Délmagyar.hu beszámolója szerint csütörtökig több ezer olyan kiadványt árulnak, amelyekre az intézménynek nincs szüksége. Csengődi Erika kommunikációs munkatárs elmondta: főleg irodalmi és nyelvészeti könyvekről van szó, több nyelven. Ezek olyan példányok, amelyek néhány hónapja érkeztek a könyvtárba, de nem tették be az állományba, és más hazai könyvtáraknak sem kellettek.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


„Irodalmi séták elméleti ösvényeken” címmel indul holnap az AudMax esték III. szemesztere

radio88.hu :: „Irodalmi séták elméleti ösvényeken” címmel indul holnap az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar AudMax esték III. szemesztere. A beszélgetés-sorozat célja a kortárs magyar irodalom és határvidékének megismertetése. Az eseményeken Kossuth-díjas írók, Széchenyi-díjas professzorokkal, akadémikusokkal és akadémikusjelöltekkel beszélgetnek.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését

radio88.hu :: Csaknem 19 milliárd forintos főösszeggel elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat költségvetését a város közgyűlése. A büdzsét a polgármester korábban kétszer terjesztette be, a javaslatot első alkalommal nem vette napirendre a közgyűlés, második alkalommal pedig nem volt határozatképes a testület. A Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára döntöttek arról, hogy az önkormányzat nem vehet fel hitelt sem működési, sem fejlesztési

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője beszélgetett a szegedi diákokkal

radio88.hu :: Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője beszélgetett a szegediekkel. Zubkó Gábor képviseletvezető a Rádió 88-nak elmondta, a „Párbeszéd a polgárokkal” elnevezésű rendezvénysorozat lényege, hogy uniós tisztviselők, és politikusok egy fórum keretein belül beszélgetnek az Európai Unióval kapcsolatos ügyekről. Délelőtt az SZTE ÁJTK hallgatóival, és oktatóval találkozott, délután pedig a Hansági Ferenc Szakképző Iskola tanulóival és

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


A polgármesteri pozícióra koncentrál Szabó Bálint

radio88.hu :: A polgármesteri pozícióra koncentrál Szabó Bálint. A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a Rádió88-nak elmondta, a büntetőeljárások a nyilvánosság előtt hamarosan véget érnek. Kiemelte, újabb feljelentések és bejelentések részéről nem várhatók, innentől független polgármesterjelöltként csak a választásra készül.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Szegeden is megtartják a Kínai Lampionünnepet

radio88.hu :: Ma tartják a Kínai Lampionünnepet Szegeden. Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a rendezvényt azért szervezi az intézet, mert ez a kínai nemzet legnagyobb hagyományos ünnepének, a Tavaszünnepnek a része, egyben az utolsó napja. Hozzátette, délután 5 órától lehetőség lesz olyan magyar diákokkal is beszélgetni, akik Kínában tanulnak.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Nem engedélyezte a bíróság Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását

radio88.hu :: Nem engedélyezte Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását a Szegedi Törvényszék. Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője közölte, a férfit a Legfelsőbb Bíróság sújtotta életfogytig tartó szabadságvesztéssel, melyből legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért ítélte el. A szerb állampolgárságú férfit

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Jogi asszisztensek gyakorlati képzése a Szegedi Ítélőtáblán

radio88.hu :: A szegedi egyetem jogi felsőoktatási szakképzésében résztvevő tizenkét hallgató kezdte meg szakmai gyakorlatát a Szegedi Ítélőtáblán. A féléves gyakorlati kurzus keretében a hallgatók korábban a közigazgatás hétköznapjaiba nyertek betekintést, most négy héten át a tábla büntető és polgári ügyszakának bírósági ügyviteli tevékenységét tanulmányozzák. A táblabírósági képzés után az ügyészségen fogadják majd a hallgatókat.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Megkezdték a tavaszi munkákat a szegedi környezetgazdák

radio88.hu :: Megkezdte a tavaszi munkákat a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Makrai László, a társaság ügyvezető igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a takarítási munkákat megkezdték, de várják még 3 új takarítógép megérkezését, amelyekkel kiegészülve végezhetik tovább munkájukat. Hozzátette, hamarosan elkezdik a szobrok, illetve a szökőkutak kitakarását is.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Országos Innovációs Fórumot tartanak Szegeden 

radio88.hu :: Országos Innovációs Fórumot tartanak a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kutatás-fejlesztési elnökhelyettese a Rádió 88-nak elmondta, a térség meghatározó innovációs szereplői és intézményvezetői megosztják szakmai tapasztalataikat, így lehetőség nyílik az innovációs igények közös feltérképezésére. A programon szó esik a kutatásfejlesztési pályázatokról, a duális képzésről, valamint az

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Mintegy 150 doboz adózatlan cigarettát találtak egy személyautóban Röszkén

radio88.hu :: A pénzügyőrök 150 doboz adózatlan cigarettát találtak egy személyautóban Röszkén. A NAV munkatársai egy osztrák autót ellenőriztek. A jármű szerb sofőrje úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával. A tételes vizsgálaton, a hátsó üléssorok között egy kartondobozból, valamint az alvázon, egy odarögzített hullámlemezzel kialakított rejtekhelyről, összesen 150 doboz adózatlan cigaretta került elő. A

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Kötbérrel terhelte a szegedi önkormányzat a Retek utcai járda kivitelezőjét

radio88.hu :: Két városrészben időben sikerült befejezni az út- és járdafelújítást Szegeden, Tarjánban viszont nem – írta a Delmagyar.hu. A Retek utcai járdával kapcsolatban az önkormányzat azt mondta, Tarjánban a kivitelező érdekkörébe tartozó okokból nem fejeződött még be a munka. A szerződéses határidőn túli, jelentős csúszás miatt a megrendelő önkormányzat a maximális kötbérrel terhelte meg a kivitelezőt,

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Szegeden is készülnek programokkal a Ritka Betegségek Világnapján

radio88.hu :: Szegeden is készülnek programokkal a Ritka Betegségek Világnapján. A célja, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol az érintett érdekcsoportok közösen tudják megvitatni a ritka betegségekkel élők helyzetét, terveit. Február 24-én, vasárnap az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban szakmai konferenciával, pszichológiai tanácsadással, “Ritka Szépségek Gyűjteménye” kiállítással és fejlesztő térrel várják az érdeklődőket.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Kamerával vadásznak az illegális szemetelőkre Szegeden

radio88.hu :: Jóval több a feljelentés illegális szemetelők ellen, mióta kamerákkal figyelik a hulladékgyűjtő szigeteket Szegeden azokon a részeken, ahol a tapasztalatok szerint a legtöbben szabálytalankodnak, számolt be róla az RTL Híradója. A városban egy hónapja működik a zöldkommandó, a Szegedi Hulladékgazdálkodási NKft. rengeteg felvételt gyűjtött össze ennyi idő alatt. A hulladékgyűjtő szigeteknél matricával is figyelmeztetnek rá,

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Biztonságos gyógyszerhasználat az idősek körében

radio88.hu :: A biztonságos gyógyszerhasználatról lesz szó holnap a szegedi Senior Centerben. Dr. Doró Péter tart előadást az Idősek Akadémiáján, az Eszperantó utcában délután három órakor. Az előadás előtt, délután kettőtől az SZTE és Szociális Képzési Kar, Ápolási Tanszék és Alkalmazott Orvostudományi Szakcsoportjának munkatársai a gyógyszerfogyasztási szokásokról kérdőíves felmérést végeznek.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Hat új tűzoltó kezdte meg szolgálatát Csongrád megyében

radio88.hu :: Hat új, fiatal tűzoltó kezdte meg szolgálatát Csongrád megyében február tizennyolcadikán – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A most szolgálatba lépő állomány minden tagja még 2018 szeptemberében kezdte meg tanulmányait. A kibocsátó ünnepség múlt pénteken volt Budapesten.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Csontváry Kosztka Tivadarra emlékezik a Somogyi-könyvtár

radio88.hu :: Csontváry Kosztka Tivadar halálának századik évfordulójáról kamarakiállítással emlékezik meg a szegedi Somogyi-könyvtár. A cédrusok szerelmese – című tárlat könyvtári dokumentumok tükrében mutatja be a festőművész életútját. A képzőművészeti albumok lapjain Csontváry szénrajzai és önarcképe mellett többek között a Naplemente a nápolyi öbölben, Vihar a Nagy Hortobágyon, vagy a Zarándoklás a cédrushoz Libanonban című festményeit láthatják

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Lekerültek az állványok a Stefánia és a Vár utca sarkán álló Burger-házról

radio88.hu :: Lekerültek az állványok a Stefánia és a Vár utca sarkán álló Burger-házról. Az épület homlokzata az elmúlt hónapokban teljesen megfiatalodott. A két örökségvédelem alatt álló épülettel szeptemberben egy olyan rekonstrukciós program kezdődött, amelynek célja, hogy a patinás belvárosi épületek homlokzatai teljesen megújuljanak. Elsőként a Hangoskönyvtárnak is helyet adó ház tetőszerkezete, homlokzata és nyílászárói újultak meg,

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Szombaton rendezik a II. Pecsenyesütő és forralt bor napot Tápén

radio88.hu :: Szombaton rendezik a II. Pecsenyesütő és forralt bor napot Tápén. Sidló Kitti, a Heller Ödön Művelődési Ház rendezvényszervezője a Rádió 88-nak elmondta, az egésznapos programsorozaton a pecsenye- és borkóstolás mellett, előadással, valamint télűzéssel is várják az érdeklődőket. Az ételek sütésére csütörtökig lehet nevezni.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Ismét útlezárásra kell számítani csütörtökön a Deák Ferenc utcában, Szegeden

radio88.hu :: Ideiglenes útlezárásra kell számítani csütörtökön reggel 8 és este 6 óra között a Deák Ferenc utcában, Szegeden. A Ferroép Zrt. tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozásra a volt Bartók Béla Művelődési Ház átalakítása miatt kell számítani. Az építési munkák miatt még több alkalommal szükség lesz útlezárásra.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Rekordszámú vesetranszplantációt végeztek el tavaly a szegedi klinikán

radio88.hu :: Rekordszámú vesetranszplantációt végeztek el tavaly a szegedi klinikán, az élődonoros átültetések száma azonban még mindig nagyon alacsony. Szederkényi Edit, az SZTE Sebészeti Klinika transzplantációs osztályvezetője a Délmagyar.hu-nak elmondta: ezeknek a műtéteknek a száma elsősorban attól függ, hányan és milyen régóta várakoznak a listán. Az átlagos várakozási idő jelenleg három év. Ez azonban lényegesen lerövidíthető, ha

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Új workshopokat kínál a mezőgazdasági kar

radio88.hu :: Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara és az Agrárgazdasági Kutató Intézet. A megállapodás célja, hogy új lendületet kapjon a közös munka, és ennek pozitív hatása érzékelhető legyen az oktatásban is. A hallgatók részt vehetnek a Kutató Intézet oktatóinak előadásain, de a szakdolgozati konzultációban, és versenyekre való felkészítésben is segítséget kapnak. Az előzetes tervek

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Több tűzesethez is riasztották a tűzoltókat hétvégén a megyében

radio88.hu :: Több tűzesethez is riasztották a tűzoltókat hétvégén a megyében. Egyebek mellett másfél hektáron égett a nádas szombaton délben Szeged-Baktó területén, a Máglya soron pedig az aljnövényzet kapott lángra, és 500 négyzetméteres területen égett. Tegnap kora délután Tiszasziget közelében, a Tisza árterében egy fáról zuhant le egy ember. A súlyosan sérült férfit a mentőszolgálat szakemberei a

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Kivizsgálták az elhullott hattyú- és fácántetemeket

radio88.hu :: Kivizsgálták a hódmezővásárhelyi Téglagyári-tavaknál elhullott hattyú- és fácántetemeket. Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője a Rádió 88-nak elmondta, az elpusztult madarakban nagyobb közegészségügyi járványt kiváltó kórokozót nem diagnosztizáltak. A fácánok esetében sem betegségről van szó: a vizsgálatok alapján megállapítható, hogy azokat lelőtték.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Csanyteleken garázdálkodtak

radio88.hu :: Nem nyomoznak tovább a csongrádi rendőrök annak a két fiatalnak az ügyében, akik januárban a csanyteleki buszmegállóban garázdálkodtak. A két helybéli fiatal a buszállomáson több alkalommal megrúgott egy lezárt biciklit, majd azt a tárolóból kiszedték, így annak zárja eltört. Ezután belerúgtak a buszmegálló lemezborításába. A rendőrök a bejelentéstől számított néhány órán belül elfogták a helybeli

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Vasárnap kezdődik a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok XIII. Találkozója Szegeden

radio88.hu :: Vasárnap kezdődik Szegeden a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok XIII. Találkozója. A jövő hét keddig tartó rendezvényen egy elismert Nobel-díjas biofizikussal, a német Dr. Erwin Neherrel, valamint feleségével, Dr. Eva-Maria Neher biokémikussal, az XLAB Kísérleti Laboratórium alapítójával és igazgatójával ismerkedhetnek meg a fiatalok. A Találkozón hétfő este átadják a 2019-es Talentum-díjat is a Szegedi Nemzeti Színházban.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Versenyezni hívja a diákokat a megyei katasztrófavédelem

radio88.hu :: Versenyezni hívja a diákokat a megyei katasztrófavédelem. Molnár Krisztina, szóvivő a Rádió 88-nak elmondta, az ifjúsági versenyen az 5-13. évfolyamos diákok mérhetik össze tudásukat. A cél, hogy a szövetségek, szervezetek, egyesületek, általános iskolák és középiskolák tagjai elméletben és gyakorlatban, játékos formában adjanak számot a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Felújítanák a Tisza Lajos körút ivóvízhálózatát

radio88.hu :: Felújítanák a Tisza Lajos körút ivóvízhálózatát Szegeden – írta a Delmagyar.hu. Az önkormányzat a Szegedi Vízmű Zrt-vel közösen pályázott támogatásra, amiből a Kiskörúton végeznének munkálatokat. A tervek szerint átemelő szivattyúk, kútszivattyúk, légfúvó berendezések, frekvenciaváltók épülnek és napelemparkot is kialakítanak az energiahatékonyság érdekében. Amennyiben nem nyernek a pályázaton, akkor is megvalósítják a beruházást.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


A Prodigy is érkezik az idei Szegedi Ifjúsági Napokra

radio88.hu :: A Prodigy is érkezik az idei Szegedi Ifjúsági Napokra. A szervezők a brit csapat mellett három hazai fellépőt is bejelentettek: így Majka, a Cloud9+ és a The Biebers is csatlakozott az korábban megismertetett nyolc előadóhoz. A négynapos fesztivál line-upja még nem teljes, így még várhatóan pár név csatlakozik az újszegedi rendezvényhez.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


A délvidéki népirtás áldozataira emlékeztek Ásotthalmon

radio88.hu :: Az 1944-45-ös délvidéki népirtás során elhunyt magyar áldozatokra emlékeztek Ásotthalmon. 2012-ben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom állította fel a Magyar Mártíromság Emlékművét az Ásotthalom Királyhalom határátkelőnél, azóta rendszeresen megemlékeznek az áldozatokról.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Átadták a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági díját

radio88.hu :: Átadták a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági díját. Nemesi Pál, a gazdasági önkormányzat elnöke a Rádió 88-nak elmondta, a 2000-ben alapított Csongrád Megye Gazdaságáért Díjat minden évben az a személy kaphatja, aki a megye gazdasági életében és a kamarai munkában is kimagasló eredményeket ér el. Az elismerést idén Tóth Gábor, a PC Trade Systems

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Szünetel a fűtésszolgáltatás ma több szegedi lakásban

radio88.hu :: Szünetel a fűtésszolgáltatás ma több szegedi lakásban. A Szegedi Távfűtő Kft. tájékoztatása szerint a Tabán u. 32-36. sz. alatti épületekben áramhálózati munkálatok miatt nem lesz fűtés reggel 8-tól délután 4 óráig. A munkálatok elvégzése után rövid időn belül visszaáll a megszokott szolgáltatás.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook